Most, hogy betegen itthon fekszem, több időm jut arra, hogy foglalkozzak Istennel, a hitemmel. Azon kívül, hogy a napi igét nem kell kapkodva elolvasnom, még arra is jut idő, hogy elővegyem régebbi irataimat, többek között a június 10-i istentisztelet vázlatát. Ilyenkor elgondolkodom azon, hogy miként telnek az ifisek napjai. A mindennapjai. Vannak benne nagyon elgondolkodtató kérdések is, a kedvencem az, hogy vajon hányan nem vállalják fel a hitüket a barátaik, embertársaik reakciójától való félelmük miatt. Nézzetek azért magatokba jó mélyen, hogy ha nem meritek felvállalni a hiteteketakkor miért nem meritek? Van mit felvállalnotok? Szombatonként azért igyekezzetek közösen szolgálni az Urat, hiszen hívőként nincs ennél örömtelibb dolgotok. Ígérem, hogy amint időm és körülményeim engedik, lemegyek közétek, és segítem jelenlétemmel a miunkátokat. De azt is tudnotok kell, hogy ti magatok tudjátok az ifit olyanná tenni, amilyennek látni szeretnétek. Ha már véget ér a karácsony körüli minden rohans, minden hajtás, akkor januártól újult erővel csöndességben és békességben folytathatjuk ott, ahol nem is olyan régen talán abbahagytuk.

Bátorítsatok mindenkit, hogy jöjjön ifire, mert ifin lenni jó! Mert Istent közösen dicsőíteni még jobb!